2015. május 8., péntek


ORGONA  Imádom az illatát 

 

 


Az orgona elsőrendű szolgálata, hogy virágos bokrával ékesítse a kertet, és csak másodrendű dolog az, hogy a vágott orgonacsokor az otthonok tartós vázadísze.
 Különös, hogy a fehér orgonával kapcsolatban mennyi babona született: az angolok azt tartják, hogy felbomlik az eljegyzés, ha a vőlegény fehér orgonát ajándékoz a menyasszonyának.
 A régi oroszok meg úgy vélték, hogy rövidesen meghal az a beteg, akinek a szobájába fehér orgona került. 
Mindez bizonyára a fehér orgona erős illatával függ össze.
A körültekintő kertész okosan gazdálkodik a különböző színű orgonákkal (egy bokor ágaiba is szemezhetünk eltérő színű fajtákat); a lila, kék, rózsaszín, bíborlila fajták közé fehéret is csempésznek, hogy a többi színének a szépsége, élénksége jobban kiemelkedjék. 
Nagyon mutatós, ha az orgona mellett olyan más cserje áll, amely egy időben virágzik vele. 
Az aranyeső (Laburnum) lecsüngő, sárga virágfürtjei például pompás formai és színkontrasztot adnak a lila orgonáknak.

Forrás: ezermester.hu